Reggeli ébredezés az infra szaunában

Be kell vallanom, hogy már régóta nagyon vágytam szaunázni, az elmúlt időszakban azonban valahogy sosem jött össze. A léböjt kúra keretén belül erre is adott volt a lehetőség – de sem szombaton, sem vasárnap nem tudtam még rászánni magamat a korai kelésre. Hétfőn aztán megtettem. A szaunában eltöltött idő után pedig már azt is pontosan tudtam, miért vágytam / vártam ennyire – és azt is, hogy minden napon megéri a korai kelést.

Finn szauna, infra szauna, gőzfürdő és aromakabin, pihenő rész ivókúttal és Zsolnay kerámiás paddal, közvetlen kijárat az arborétumba, pihenőterasz – minden van itt, egy helyen. Én magam az infra szaunát szeretem – ez nem viseli meg a szervezetemet, de ugyanolyan hatékony. Körülbelül 55-60 fokos kellemes, száraz melegben ébredezem reggelente – 35-45 perc éppen elegendő, a hatás pedig már az első 10 percben érzékelhető.

<a href="http://www dig this.lebojt-kura.hu/wp-content/uploads/2012/03/4_DHSR-S%C3%A1rv%C3%A1r_spa_infrared-sauna.jpg”>

Infra szauna a sárvári Danubius Hotelben

Szinte félálomban, becsukott szemmel ücsörögtem ma is a szaunában, és minden legördülő verejtékcsepp után azt éreztem: az elmúlt hónapok „tüskés” hangulata, ingerültsége, feszültsége is távozik belőlem a méreganyagokkal együtt. Testi-lelki méregtelenítés? Valami ilyesmiről van szó az én esetemben, azt hiszem.

S ha már itt tartok, még egy fontos dolog: a szaunázás helyesen fürdőruha-nélkül történik. Elég abba belegondolni, hogy méregteleníteni szeretnénk. Mindezt „műanyag” fürdőruhánkban tennénk?

Szállodánk próbál igazodni vendégeinek igényeihez – ezért délelőtt és délután egy-egy meghatározott időpontban, fürdőruhában is lehet szaunázni. A hölgyek kedvére: naponta 1 meghatározott órán át „csak csajok” használhatják a szaunát.

A bejegyzés kategóriája: !!! Léböjt élőben !!!
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.