Idén márciusban együtt fogyunk a Holddal – vajon miért is?

Figyeld a Holdat és fogyj! A Hold mindig is az érdeklődés középpontjában állt, mert természeténél fogva az élet rendjét, a születést és az elmúlást szimbolizálja. Mint mindenre, a táplálkozásunkra is nagy hatást gyakorol ez az égitest, amit akár a fogyás szolgálatába is állíthatsz. Vannak például olyan holdfázisok, amelyek alatt a nehezen emészthető ételeket sokkal könnyebben dolgozza fel szervezeted, mint máskor. Ha szeretnél megszabadulni a plusz kilóktól, és célod az is, hogy az így elért testsúlyt megtartsd, akkor az első és legfontosabb dolgod a tudatos táplálkozás.

Idén tavasszal az elcsendesedő visszavonulást, esetleg teljes böjtöt március első két hetére és főleg a március 9-12. közötti időszakra jó időzíteni a holdnaptár szerint. Ennek eredménye lehet a lelki megtisztulás és a könnyebb testsúly egyaránt. Testünknek-lelkünknek még szüksége van a visszavonulásra, egyfajta tavaszi gyengeségen kell túljutni ahhoz, hogy igazán eljöjjön a kikelet!

Teliholdkor ( február 25. ) kezdd a fogyókúrát!

A teliholddal változás kezdődik, minden energia a fogyásra koncentrálódik. Már a teliholdat megelőző két napon és teliholdkor is könnyebben ellen tudsz állni a finom falatok csábításának. Most érdemes fogyókúrába kezdeni! A holdállás erős energiái azonban idegessé és nyugtalanná is tehetnek. Azoknál, akik érzékenyek erre, fölerősödhetnek az anyagcsere- és az emésztési zavarok.

A fogyó Holddal fogyj!

A fogyó Hold sarlója nyitott, és egyre vékonyodik. Tizenhárom napba telik, amíg – a Földről nézve – teljesen el nem fogy. Az összegyűlt energia felszabadul, minden erő a fogyás, feladás, elengedés felé irányul.Telihold után tudatos táplálkozással gyorsan és tartósan szabadulhatsz meg fölösleges kilóindtól, mert fogyó Holdkor kevesebbet eszel és gyorsabban is fogysz.

Újholdkor (március 11.) méregteleníts!

Az újhold és az azt megelőző két nap a legkedvezőbb egy-egy méregtelenítő vagy diétanap beiktatására. Ha újholdkor kezdesz el változtatni étrendeden, könnyebben kitarthatsz a céljaid mellett.

A bejegyzés kategóriája: Felkészülés a léböjtre, Léböjt tippek, ötletek
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.