Tudtad, hogy a jógázás fogyaszt?

jóga egy komplex mozgásforma, amely fejleszti a testet, ugyanakkor a lélekre is gyógyító hatása van. Kicsit olyan, mintha sport közben meditálhatnál: két legyet egy csapásra, ami különösen hasznos a rohanó világban!

Különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre erősíti és lazítja az izmokat, miközben kíméli az ízületeket. Ha pedig olyan mozgásformát keresel, ami kicsit nagyobb fizikai igénybevétellel jár, ma már számos irányított órával találkozhatsz az edzőtermekben, amelyek a jóga mozdulataira épülnek, másfajta mozgásformával vegyítve.

19197562

Mire jó a jóga?

A kiegyensúlyozottságon kívül egyéb egészségügyi problémát megelőzhetsz, vagy kezelhetsz vele. Például:

1. Javít a pitvar fibrilláción

Egy kísérlet során 3 hónapig figyelték a résztvevők szívműködését, pulzusszámát, vérnyomását, szorongás-szintjét. Megkérték a kísérleti alanyokat, hogy legalább heti kétszer jógázzanak. A megfigyelés végére bebizonyosodott, hogy az alanyok által bejelentett szívműködéssel kapcsolatos problémák 50%-kal csökkentek. A szívritmusuk is lassult, 67 dobbanás per percről, 62 dobbanásra. És ha ez nem lenne elég, elmondásuk alapján a szorongásuk is csökkent a mindennapokban.

2. Csökkenti a vérnyomást

Erre bizonyítékot egy külföldi kutatás ad, amelyben hiperaktív gyerekek magas vérnyomását igyekeztek csökkenteni Hatha jógával (a jóga típusokról lejjebb még olvashatsz). Azoknál a gyereknél, akik rendszeresen ilyen órákat látogattak, később egyértelműen alacsonyabb vérnyomást mértek és viselkedésük is javult. Ha te is magas vérnyomással küzdesz, érdemes megpróbálnod tehát ezt a jógatípust!

3. Segít a fogyásban

A jóga befolyásolja a test leptin termelését, amely az energiafelvételt és -elosztást koordinálja. Azok, akik rendszeresen jógáznak 36%-kal több leptinnel rendelkeznek. Léteznek ráadásul különleges pózok, amelyek kifejezetten ezt a célt szolgáljak.

4. Sok fantasztikus hatása van testedre

A jóga képes erősíteni az immunrendszert, hatással van a hormon-, valamint az idegrendszerre, de még akár a menstruációs fájdalmakra is jó orvosság.

WE1 037

A jógázás fogyaszt, mert

  • a jóga pózok megtartása komolyabb izommunkával jár, mint ahogy az első ránézésre tűnik
  • az izmoknak egyszerre kell rugalmasnak és feszesnek lenniük, ami nem kis kihívás a szervezeted számára
  • a dinamikus pózváltogatás gondoskodik a megfelelő pulzusról, így a zsírégetés is megindul

jóga ráadásul belsőleg is támogatja szervezeted a súlyvesztésben: a különböző pozíciók serkentőleg hatnak az emésztésre is, így a kilókkal együtt a méreganyagok is könnyebben távoznak a szervezetedből.

Hogy a méregtelenítés sikeres legyen, természetesen ügyelned kell az étkezésedre, hogy ne legyen utánpótlás a káros anyagokból. Ha pedig a súlyfelesleg hátterében nem az egészségtelen életmód bújik meg, hanem valamilyen érzelmi oka van annak, hogy zsírfalakkal veszed körbe magad, akkor a relaxáció lehet számodra az egyik legfontosabb eleme, ami megindíthat a fogyásban.

Picturex020

5 fogyasztó jógapóz a tuti fogyásért:

1.Kobra póz:

Ez egy könnyebb póz, így a kezdők egyik kedvenc popsi- és hasformáló gyakorlata lehet.

Feküdj hasra nyújtott lábbal, arccal lefelé. A kezeidet tedd a vállad alá, nyitott ujjakkal. Told ki a fejed, a vállad és a felsőtested a földtől, egészen addig, amíg a karod nyújtva nem lesz. A vállaidat told le és hátra. Tekinteted felfelé nézzen, majd lélegezz mélyen egy párat. Ezután feküdj vissza le és fújd ki a levegőt.

2.Felszabadító szél:

Ez a gyakorlat egyenesen a hasi területet veszi célba.

Feküdj hanyatt és húzd fel a hasadhoz a térded és a bokád. Kulcsold át a csuklóidat a lábaidon és emeld el a földtől a fejed a térdeid irányába. Vegyél néhány mély levegőt, miközben érzed, hogy feszül a hasad. Hagyd magad relaxálni, majd pihenj egy keveset a következő kör előtt.

3.Íj póz:

Ez a pozíció a karodon, lábadon és a hasi területeken lévő zsírpárnákat csökkenti.

Először is feküdj le a hasadra. Emeld fel a lábfejeidet, a kezeiddel pedig nyúlj hátra a bokádhoz. Kapaszkodj meg bennük és emeld el egyszerre a földtől a combjaidat és a felső testedet is. A vállaidra itt is figyelj, hogy le és hátra felé szorítsd őket. Tarts meg ezt a pózt pár lélegzetvétel erejéig, majd pihenj egy kicsit.

4. Oldalra hajló póz:

A zsírégetés egyik legnagyszerűbb pozíciója.

Állj egy kicsivel szélesebb terpeszbe, mint a csípőd. Fordítsd el a törzsed és a lábfejeid is a jobb irányba. Ügyelj arra, hogy a lábaid egyenesek maradjanak. Fújd ki a levegőt és hajolj rá a jobb lábadra a törzseddel egészen addig, amíg el nem éred a földet a kezeddel. Minden kilégzésnél próbáld finoman egyre közelebb hozni a törzsedet a lábadhoz. A légzésed legyen egyenletes. Egy kis pihenő után ismételd meg a gyakorlatot a másik irányba is.

5. Harcos póz:

Ezzel a pózzal biztosan megdolgoztatod a hasad, a combod és a karjaidat is.

Állj zárt állásban, majd lépj ki a bal lábaddal baloldalra olyan másfél méterre. Fordítsd el a törzsed és a lábfejeidet a bal irányba. Hajlíts be a bal térded annyira, hogy a térded a lábfejed fölé kerüljön, miközben a jobb lábad nyújtva marad. Emeld a karjaidat a magasba és érints össze a tenyereidet a fejed fölött. Nézz a tenyereid irányába és tartsd meg a pózt pár lélegzetvételig.

(Forrás: www.egeszsegmagazin.com)

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Szeretnél néhány tippet a helyes léböjthöz? Nézd meg videónkat!

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Relaxáció – az elengedés művészete. Hol is máshol, mint Sárváron?!

9961548_xl
Mindannyian vágyunk a testi és lelki harmónia megvalósulására, a nyugalom érzésének teljes átélésére. Napjainkban nemcsak a jóga tudományának terjedésével, de a pszichológia fejlődésével egyre inkább teret kapnak a különböző relaxációs technikák, mint az autogén tréning, Jacobson progresszív relaxációja, de divatossá váltak a különböző imaginatív technikák is.

Test és lélek rendkívül szoros kapcsolatban áll egymással. Lelki feszültségeink nem csak a külvilág felé való megnyilvánulásunkban mutatkoznak meg, hanem izmaink tónusában, feszültségeiben, görcseiben is felfedezhetők. Az izmok megszokásból kialakult feszültsége visszahat lelki állapotunkra is, tehát abban az esetben is fennállhat feszültség, amikor szituáció nem ad okot rá és érzelmileg sem indokolt.

Testünk izmai akkor is hordozzák régmúlt emlékeinket mikor azok élménye már eltűnt tudatosságunk horizontján. Éppen ezért is fontos, hogy a lazításra és szervezetünk tudatos pihentetésére időt találjunk és szánjunk mindennapjainkban, hiszen a gyakorlás jótékony hatása sok téren megmutatkozik, és hasznunkra válik.

Az izmok ellazulásával oldódó belső feszültségek feldolgozására, elfogadására és elengedésére nyílik lehetőség a relaxációs technikák valamelyikének rendszeres gyakorlásával. Ahhoz, hogy a relaxációt gyakorolhassuk, semmire sincs szükségünk.

Egy csendes, meghitt, meleg hely, amely nyugodt, és amelyhez rendszerint visszatérhetünk, ha felfrissülésre, pihenésre vágyunk. A gyakorlás során módszeresen és szisztematikusan haladunk a test tudatosításán és izmainak ellazításán át a légzés hídján keresztül belsőnk legmélyéig. Ez egyfajta módosult tudatállapotot eredményez, mely az alvás és ébrenlét közötti állapothoz hasonlítható. Agyunk ilyenkor alfa hullámokat gerjeszt, s ez okozza az izmok, idegek és érzelmek ellazulását. Csökken az idegrendszer szimpatikus tónusa és fokozódik a paraszimpatikus, így fokozódik az emésztés is. Benne megváltozik a légzés, csökken a pulzusszám és a vérnyomás.

Túl azon, hogy a relaxáció nagyszerű lehetőség lelki tartalmaink felfedezésére és tapasztalataink feldolgozására, fájdalmaink elengedésére, terápiás módszerként is egyre inkább hangsúlyozottá válik. A pszichoszomatikus betegségek gyógyításában egyre nagyobb szerepet kap, hiszen tudományosan bizonyítást nyert, milyen hatékony a magas vérnyomás (hipertonia), gyomorfekély (colitis ulcerosa), impotencia, meddőség, menstruációs zavarok, alvászavarok, migrén és a különböző affektív zavarok, mint a szorongás kezelésében is.

Miközben érzékszerveink a külvilágtól visszavonva pihennek, érzelmeink ellazulnak, testünk passzívan fekszik mozdulatlanságban, létrejön a testi-lelki-szellemi relaxáció állapota, melyben a pozitív tulajdonságok erősíthetők és az elhagyni kívánt szokások helyébe ültethetők. Fejleszti a kreativitást, nagyszerű önismereti út, mely a szabadság átélésének élményét adja kitartó gyakorlójának…

WE1 037

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Gyuri bácsi, a bükki füvesember ajánlásával

7720399_xl
Őszi léböjtre készül? Örömmel ajánljuk figyelmébe Gyuri bácsi, a bükki füvesember cikkét:

” Az ősz az egyik legszebb évszak. A változó levelű, ezer színben pompázó őszi erdő szemet gyönyörködtető látványa csak a mérsékelt éghajlaton élő emberek kiváltsága. Tegyenek nagy sétákat a természetben, menjenek kirándulni, élvezzék a vénasszonyok nyarát, vagy ahogy máshol szebben mondják: az indián nyarat.

Egészségükre most is gondoljanak. Lassan itt az ideje egy újabb méregtelenítésnek, hogy testünk kellőképpen felkészüljön a vitaminhiányos, ködös és hideg télre.

„Quod me nutrit me destruit”—ami táplál, el is pusztít, mondja a latin mondás. Leginkább táplálkozásunkkal vigyázhatunk magunkra, a méregtelenítésben is fontos szerepe van annak, mit eszünk—vagy mit nem. A böjt fogalma, mely a nem evést vagy korlátozott evést jelenti, nemcsak tavaszra korlátozódik.. Legeredményesebbek a léböjt kúrák, amelyeket csak teljesen egészséges emberek végezzenek. Dr. Oláh Andor nagy tekintélyű és nagy tudású orvos-természetgyógyász a következő léböjtkúrát ajánlja gyümölcsökkel: „1-2-3 napon, maximum egy héten keresztül 2-4 óránként igyunk meg 2 dl otthon készített nyers gyümölcs- vagy zöldséglevet. Egyszeri alkalommal vagy zöldség-vagy gyümölcslevet igyunk, a nap folyamán váltakozhat a gyümölcs és zöldség ( sárgarépa, cékla, stb) lé. A léböjtkúra kitűnő betegségmegelőző, egészségerősítő módszer, a szerveket kiméli, a szervezetet tisztítja. Olyan radikális változást idéz elő, amely „kés nélküli műtét” nek nevezhető”.

Kevésbé radikális módszer a hús nélküli étrendre való áttérés, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása. Olcsó és nagyon jó a cékla, mindenkinek ajánlom heti 1-2 alkalommal a nyers céklalé fogyasztását. Kitűnő vérképző, rákmegelőző, immunrendszer erősítő és méregtelenítő hatású, emellett sok ásványi anyag van benne. Kellemetlen ízét enyhíthetjük almával, naranccsal. Az alma egyébként is ajánlatos a méregtelenítő kúra alatt béltisztító és immunerősítő tulajdonsága miatt. Csökkenti a káros koleszterin szintjét is.

Méregtelenítő szerveink a vese és a máj. Gyógyteákkal tisztíthatjuk ki ezeket a fontos szerveinket. Ha erre a célra használjuk őket, reggel éhgyomorra kell egy csészével meginni. Készíthetnek házilag is tisztító teakeveréket: csalán, aranyvessző, erdei málnalevél és bodzavirág legyen egyenlő arányban benne. Négy-hat hétig igyák napi egy csészével, ennyi idő alatt kitisztul a szervezetük.

A csalán (Urtica Dioica) rendkívül jó vesetisztító, akár magában fogyasztva is hatásos méregtelenítő. Vérképző, vizelethajtó, általános erősítő. Használható reumára, köszvényre, cukorbetegségre, hólyaghurutra és magas vérnyomásra. Enyhíti a gyomor-és bélhurutot, elhajtja a vesehomokot. Van benne C-vitamin, karotin, ásványi anyagok, pl vas, emiatt van a vérképző hatása. Ovidius leírásából ismerjük a szerelmi bájital receptjét, melyben csalán is van, és az ókoriak azt is tudták, hogy a csalán növeli a férfierőt.

Az aranyvessző (Solidago Gigantea) izzasztó, vizelethajtó, vesetisztító. Májbántalmakra is jó a teája, tehát többszörösen is méregtelenít. Fájdalomcsillapító hatását nemrég fedezték fel. Az erek rugalmasságát növelő, vérkeringést javító hatása flavonoid tartalmának köszönhető. Összehúzó, sebgyógyító hatása mellett használható inkontinenciára is.

Az erdei málnalevél (Rubus Idaeus) teája tonizálja az izmokat, ezért minden tisztító kúrának is része kell legyen. A II. Világháború alatt egyik alkotórésze volt az akkoriban népszerű élvezeti teának. Csökkenti a húgysavat, cukorbajra, vese- és hólyaghomok ellen is hatékony. Izzasztó, vérképző és vérserkentő a teája. Enyhe görcsoldó és összehúzó hatású. Külsőleg lehet gyulladt vagy pattanásos bőrt mosogatni vele. Szülés előtt 2 héttel napi egy csésze málnalevél tea rugalmassá teszi a méhfalat. Történelmi hagyománya van Angliában és Hollandiában is a szülés könnyebbé tételének málnalevél teával.

A bodza (Sambucus Nigra) egyik legkiválóbb gyógynövényünk, minden részét használhatjuk. Vértisztításra, vizelethajtásra és izzasztásra leginkább a virágából készült tea használatos, akár testsúlycsökkentésre is ihatjuk. Ilyenkor napi 5 csészével kell meginni belőle legalább 4 héten keresztül. Segíti az emésztést, enyhíti a köhögést, gyorsítja a nátha lefolyását. Külsőleg toroköblögetésre használhatjuk. Míg virága enyhe hashajtó, bogyója viszont hasfogó, lekvár, finom pálinka készül belőle. Kérgéből főzéssel készíthetünk purgáló, féreghajtó teát. A legenda szerint a bodzafában tündérek laknak, ezért énekelni kell a kivágása közben, hogy a tündérek még időben el tudjanak menekülni.

Többek között ezek a gyógynövények is megtalálhatók abban a speciális keverékben, melyet őszi/tavaszi tisztításra készítettünk Önöknek. Tisztító tea néven keressék egyesületi irodáinkban, interneten. Napi egy csészével igyanak belőle reggel éhgyomorra. Langyosan fogyasszák, különben igen keserű az íze a máj-és epevédő növények miatt. Egy zacskó tea kb. 17 adag, azaz jó 2 hétre elegendő, így egy kúrához legalább 2 zacskó szükséges. Székletlazító, testsúlycsökkentő hatása is van a méregtelenítés mellett.”

A cikk itt olvasható: http://gyorgytea.hu/hirek/oszi-tisztitas-gyogynovenyekkel

Beebalm and other flowers float in a cup of herbal tea made with catnip, motherwort, beebalm, lavender, and lemon balm.

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Már foglalható az őszi léböjtkúra Sárváron!

arboretum 04
ŐSZI LÉBÖJTÖS TALÁLKOZÓ
a természet szívében

2016. október 14 – 23. (péntek – vasárnap, 9 éj)

GASZTRONÓMIA
2 ráhangoló nap vegetáriánus ételekkel, (péntek este-szombat)
5 léböjt nap  (vasárnap-csütörtök)
3 felépítő nap vegetáriánus ételekkel (péntek-vasárnap)
korlátlan gyógytea- és ásványvíz-fogyasztás

KÚRAPROGRAM
orvosi vizsgálat, táplálkozási szaktanácsadás, testsúlymérés és rövid konzultáció naponta, májborogatás

KEZELÉSEK:
orvos által előírt 6 kezelés az alábbiak közül: hidromasszázs fényterápiával (20′), vízalatti vízsugár masszázs (20′), váltófürdő (10′), talpreflex masszázs (30′), nyirokmasszázs (30′), sós inhalálás (20′), Holt-tengeri sómasszázs (30′), wellness iszappakolás (20′), sóbarlang (45′), aromamasszázs (20′)

 FITNESS-WELLNESS
naponta csoportos gimnasztika programok (reggeli torna, zenés gimnasztika,
vízi stretching, aqua jogging, vízi torna, gerinctorna), Danubius Premier Fitness Stúdió,
relax programok  (autogén tréning, Thera Band), Nordic Walking, Wai Tan Kung,
barangolások az arborétumban
fedett termálfürdő, kerti termálfürdő, élményfürdő, szaunavilág közvetlen kijárattal az arborétumba

KERETPROGRAMOK
Danubius Pódium: Boldizsár Ildikó meseterapeuta előadása (10.20.)
Németh Mihály sárvári szobrász kiállításának megtekintése a Vár bástya alatt
egyéni asztrológiai elemzés Udvardy Gabriellával (hétfő-szerda)
tengeri sós testpeeling ceremóniák a gőzfürdőben (kedd, szombat)
jóga órák

9 éjre: 173.900 Ft/fő (egyágyas felár nélkül) + ifa
7 éjre: 141.900,-Ft/fő (egyágyas felár nélkül) + ifa

INFORMÁCIÓK ÉS SZOBAFOGLALÁS

DANUBIUS HEALTH SPA RESORT SÁRVÁR
9600 Sárvár, Rákóczi u.1.  Tel: 95 888 400, sarvar.sales@danubiushotels.com
www.danubiushotels.hu/sarvar

8915_Health Spa Resort Sárvár_2010

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Hogyan is készüljünk fel jól a böjtre?

A rendszeres böjt része az egészséges életmódnak. A gyógyító böjtöt más méregtelenítő eljárásokkal is lehet kombinálni, ám a kúra csak komplex kezeléssel (böjt + mozgás + reformétrend + salaktalanítás) hozhat állandó és hosszú távú eredményeket.

Egy 9 napos böjthöz legalább 5 napos előkészület és ugyanennyi felépítő idő tartozik. Ezek összeállítására legalább annyi időt kell szánni, mint magára a böjtre. Érdemes tehát már otthon elkezdeni a felkészülést a böjtre illetve még a kúra után is folytatni a felépítő napokat.

A leépítő diéta célja többek között, hogy rendszert vezessen be az étrendbe, a napi ötszöri étkezés hangsúlyozásával. Ezáltal a vércukor szint egyenletes marad és kevésbé alakul ki éhségérzet. A leépítő étrend fontos, mert felkészíti a szervezetet a következő napok szilárd ételtől mentes méregtelenítő napjaira. Betartásával elkerülhetők a böjt esetleges mellékhatásai. A leépítő diéta során fokozatosan kevesebb állati eredetű és  egyre több növényi eredetű  táplálékot viszünk be. A sok gyümölcs és saláta rost-, vitamin- és klorofilltartalma megkezdi a test finom ráhangolását a következő böjti napokra.

Fontos, hogy a böjt előtti napokon már könnyített étkezéssel táplálkozzon, csak vegán, ne fogyasszon már húst, fehér cukrot, fehér lisztet, alkoholt, kávét, cukrozott üdítőt, bolti gyümölcsleveket, hogy a böjt ne sokkhatásként érje a szervezetet.

A felépítő szakaszban fontos a folyadék és a szilárd táplálék elkülönítése. Mindig étkezések között kell sokat inni, evés közben tilos! Továbbra is jelentős mennyiséget kell fogyasztani vízből, gyógyteákból, higított levekből, turmixokból. A felépítő diéta szintén sok friss gyümölcsöt és zöldséget  és egyéb nyers táplálékot tartalmaz, természetesen növekvő adagokban.

Egy böjti nap fölépítése

  • 8:00-8:30             Reggeli
  • 9:00-10:00           Szabad program, javasolt a mozgás, masszázs, szauna, gőz
  • 10:00-10:15         Tízórai
  • 10:15-12:30         Szabadtéri mozgásos program, séta
  • 12:30-13:00         Ebéd
  • 13:00-15:00         Kötelező pihenő. Ezt érdemes nagyon komolyan venni, hiszen a szervezet ekkor dolgozik a legaktívabban, az erre az időszakra beütemezett regenerációs, pihenő időszak csodákat művel!
  • 15:-15:15             Uzsonna
  • 15:15-18:00         Szabad program, javasolt a mozgás, masszázs, szauna, gőz
  • 18:00-18:30         Vacsora

Méregtelenítés-salaktalanítás
A vastagbél tisztítása minden böjtnél kulcsfontosságú, mert ott nagyon sok méreganyag halmozódik fel. Ehhez valamilyen természetes növényi hatóanyagot érdemes bevetni, pl. Szenna levél tea fogyasztását, késő este, 22.00 óra körül. Egy bögrényi gyógytea elfogyasztása elegendő és nagyon hatásos. Hatása kb. 5-6 óra múlva jön, így átaludható az éjszaka.

Folyadék fogyasztás
Kiemelten fontos a sok folyadék fogyasztása, a napi adag 20 testsúly kg-onként min. 1 liter víz, ami szénsavmentes ásványvíz vagy gyógytea lehet. A fokozott folyadék bevitel segíti a méregtelenítést, hogy a sejtek kellően hidratáltak legyenek és a méreganyagok kiürüljenek a szervezetből.

Citrom fogyasztása egész nap lehetséges, bármikor, bármennyit. A citrom ugyan kissé savas kémhatású, de a gyomorsavval érintkezve lúgos közeget alkot, ezért nagyszerű lúgosító.

Teák, gyógyteák folyamatosan fogyaszthatók, méregtelenítő-vértisztító hatásúak pl a menta, borsmenta, cickafark, kamilla, mályva, zsálya, csalán. A hibiszkusz, a csipkebogyó, a gyömbér frissítenek és az immunrendszert is erősítik.

dreamstime_xxl_36027475

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Kora tavaszi léböjt találkozóra készülünk…

20898516_lHarmóniában a természettel. A korai húsvéti időszakhoz alkalmazkodva idén a februári telihold jótékony energiáit használhatjuk fel a tavaszi léböjtkúra során.

TAVASZI LÉBÖJTÖS TALÁLKOZÓ SÁRVÁRON

2016. február 26 – március 6. (péntek – vasárnap, 9 éj)

GASZTRONÓMIA – figyelünk a paleosokra is!
2 ráhangoló nap vegetáriánus ételekkel, (péntek este-szombat)
5 léböjt nap  (vasárnap-csütörtök)
3 felépítő nap vegetáriánus ételekkel (péntek-vasárnap)
korlátlan gyógytea- és ásványvíz-fogyasztás

KÚRAPROGRAM:
orvosi vizsgálat, táplálkozási szaktanácsadás, testsúlymérés és rövid konzultáció naponta, májborogatás

KEZELÉSEK:
orvos által előírt 6 kezelés az alábbiak közül: hidromasszázs fényterápiával (20′), vízalatti vízsugár masszázs (20′), váltófürdő (10′), talpreflex masszázs (30′), nyirokmasszázs (30′), sós inhalálás (20′), Holt-tengeri sómasszázs (30′), wellness iszappakolás (20′), sóbarlang (45′), aromamasszázs (20′)

FITNESS-WELLNESS
naponta csoportos gimnasztika programok (reggeli torna, zenés gimnasztika, vízi stretching, aqua jogging, vízi torna, gerinctorna), Danubius Premier Fitness Stúdió, relax programok  (autogén tréning, Thera Band),
Nordic Walking, Wai Tan Kung,barangolások az arborétumban
fedett termálfürdő, kerti termálfürdő, élményfürdő, szaunavilág közvetlen kijárattal az arborétumba

 KERETPROGRAMOK
Danubius Pódium: Laár András előadása (03.03.)
– kamarazenei koncert (02.27.)
– beszélgetés a szálloda dietetikusával
– egyéni asztrológiai elemzés Udvardy Gabriellával
– tengeri sós testpeeling ceremóniák a gőzfürdőben
– 5 x 1 óra jóga

9 éjre: 164.900 Ft/fő (egyágyas felár nélkül) + ifa
7 éjre: 134.900,-Ft/fő (egyágyas felár nélkül) + ifa

INFORMÁCIÓK ÉS SZOBAFOGLALÁS
DANUBIUS HEALTH SPA RESORT SÁRVÁR
9600 Sárvár, Rákóczi u.1.  Tel: 95 888 400
sarvar.sales@danubiushotels.com

123rf_diéta

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Lúgosító kúra bázikus étrenddel

2015. október 4 – 11. (vasárnap – vasárnap, 7 éj)

GASZTRONÓMIA:  Speciális, dietetikus által összeállított bázikus étkezés napi 5 alkalommal korlátlan gyógytea- és ásványvíz-fogyasztás

KÚRAPROGRAM: 
Állapotfelmérő szakorvosi vizsgálat, szakorvosi kontrollvizsgálat, dietetikus által összeállított bázikus étrend, dietetikus előadása

KEZELÉSEK:
 2 x talpreflex masszázs (30’)
1 x méregtelenítő mézes hátkezelés (30’)
1 x Dolce Vita masszázs (50′)
1 x Holt-tengeri sósmasszázs (30′)
1 x wellness iszappakolás (20’)
3 x BEMER magnetoterápia (20’)
2 x sóbarlang (45’)
5 X 1 óra jóga szakképzett jóga oktatóval

FITNESS-WELLNESS
naponta csoportos gimnasztika programok (reggeli torna, zenés gimnasztika, vízi stretching, aqua jogging, vízi torna, gerinctorna), Danubius Premier Fitness Stúdió, relax programok  (autogén tréning, Thera Band), Nordic Walking, Wai Tan Kung, barangolások az arborétumban
fedett termálfürdő, kerti termálfürdő, élményfürdő, szaunavilág közvetlen kijárattal az arborétumba

KERETPROGRAMOK
Danubius Pódium: dr. Tóth Gábor élelmiszeripari mérnök előadása a helyes táplálkozásról ” Ön tudja, mit eszik?” címmel
– beszélgetés a szálloda dietetikusával

– egyéni asztrológiai elemzés Udvardy Gabriellával
– tengeri sós testpeeling ceremóniák a gőzfürdőben

ÁR:
7 éjre: 163.800,-Ft/fő (egyágyas felár nélkül) + ifa

Szobafoglalás itt:
http://www.danubiushotels.hu/szallodak-sarvar/danubius-health-spa-resort-sarvar/ajanlatok/lugosito-kura-a-sav-bazis-egyensulyert?

9961548_xl

 

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Új! Lúgosító kúra Sárváron

Szeptembertől új lehetőség várja az egészségtudatos vendégeket a Danubius Health Spa Resort Sárvár szállodában! Bázikus étrenddel, stresszmentesítő mozgással és kényeztető wellness testkezelésekkel sokat tehetnek a sokat emlegetett sav-bázis egyensúly eléréséért.

Mit is érdemes tudni erről a sav-bázis egyensúlyról?

Szervezetünk alapvető kémiai szabályozását a savak és a lúgok kölcsönhatása határozza meg. Az emberi szervezet enyhén bázikus, hiszen a vérünk pH értéke 7,35 és 7,45 között ingadozik. Ha a vér pH-ja 7,35 alá süllyed, akkor elsavasodás, acidózis alakul ki. Amennyiben a vér pH értéke 7,45 felé emelkedik, bázistúltengésről (alkalózisról) beszélünk. A sav-bázis háztartás színhelyei a sejtek, melyekben szénsav keletkezik, ha energiát nyernek. A sejtek savtartalma tovább nő a táplálékból származó, és a táplálék feldolgozása során keletkező savak által.

A túlsavasodás egyenes következménye lehet páldául a szívinfarktus, a reuma, a köszvény, a vesebetegségek, a szélütés, a bőrbetegségek, a cukorbetegség, a gyomor-és bélbetegségek, valamint a legtöbb rákos megbetegedés.

A túlsavasodás okai:

  • helytelen táplálkozás
  • élvezeti szerek
  • környezeti mérgek
  • stressz
  • elektroszmog
  • kémiai gyógyszerek
  • hibás életvezetés

A túlsavasodás tünetei:

  • kimerültség, levertség
  • idegesség, nyugtalanság
  • megnövekedett stressz-érzékenység, depresszió
  • a koncentrálóképesség csökkenése
  • a terhelhetőség és az ellenálló-képesség csökkenése
  • anyagcserezavarok
  • izom- és ízületi bántalmak
  • bőr-haj és körömelváltozások

Egészségünk általános állapota nagyban függ táplálkozásunktól, és anyagcserénk helyes működésétől. A rohanó hétköznapokban hanyag táplálkozási szokásainkkal (a készételek, gyorséttermi menük, pékáruk, cukros üdítők fogyasztásával) túlságosan savas irányba toljuk szervezetünk sav-bázis egyensúlyát.

Ez az egyensúly hiány gyakran a legtöbb betegség egyik elsődleges táptalaja, sőt gyakran az elhízás hátterében is az elsavasodás rejlik. A lúgosítás során a savak és a toxikus anyagok távoznak a szervezetből, a lúgosítás tehát nagyon hatékony fogyókúrának is beillik.

A szervezet kiegyensúlyozott sav-bázis háztartásához a bázikus anyagoknak kb. nyolcvan százalékos túlsúlyban kellene lenniük. Fontos, hogy inkább növényi fehérjét, szilárdítatlan növényi zsiradékokat, hidegen préselt olajokat, és összetett szénhidrátokat használjunk.

7362222

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!

Egészség a testnek, balzsam a léleknek

Léböjt, diéta, fogyókúra, lúgosítás – több úton is elindulhatunk az egészségtudatosság felé. Ha sikerül megszabadulnunk néhány felesleges kilótól, a felgyülemlett mérgektől, ha le tudunk mondani az elsavasodást okozó ételekről, szó szerint megkönnyebbülünk. Fellélegzik és új energiákat kap a szervezet, megnyugszik és harmóniába kerül a lélek.

Aki kicsit is járatos léböjt berkekben, pontosan tudja, nem mindegy, mikor és hol vágunk bele a testi-lelki méregtelenítést, tisztulást segítő kúrába. Legtöbben tavasszal böjtölnek, az évezredes vallási rituálék és a természet ébredését kísérő újjászületés nyomán, de rohanó világunkban ajánlatos beiktatni egy böjtkúrát ősszel is. Jól jön egy kis lassulás, méregtelenítés, immunerősítés és energiagyűjtés a hosszú téli hónapok előtt.  Mindenképpen érdemes segítségül hívni a természet erőit, figyelni a hold állását. Teliholdkor, majd az azt követő fogyó hold ciklusban a szervezet automatikusan az elengedésre, a méregtelenítésre és a leadásra van beprogramozva, így könnyebb és eredményesebb a léböjtkúra.

A karcsúsító, lúgosító vagy méregtelenítő folyamatok kellemes megéléséhez szép természeti környezetre, csendre, nyugalomra van szükség. A csökkentett kalória adag, a lemondás a kedvenc hús- és szénhidráttartalmú ételekről vagy léböjt esetében akár minden szilárd ételről, elvonási tünetekkel is járhat. Az ingerlékenység, a türelmetlenség, a feszültségek oldásának legjobb módszere a szép természeti környezet. Séták, könnyű mozgás, faterápia, meditáció vagy jóga elengedhetetlen része a programnak. Csodát tesz a termálvizes wellness környezet is, amely lazít, elcsendesít és regenerál.

Tisztító- és lúgosító kúrák Sárváron
A tudatos böjtölők mindig gyönyörű természeti környezetet választanak, távol a hétköznapok zajától – olyan csodaszép környezetet és tökéletes szolgáltatási palettát, mint a Danubius Health Spa Resort Sárvár. Buchinger és Kneipp jól bevált módszerei – frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek, gyógyteák, váltófürdő – mellett naponta kényeztető wellness kezelések segítik a méregtelenítés folyamatát, távol a szállodai büféasztal kísértésétől.

Elvonulás vagy közös teázás, egyéni fitness vagy csoportos mozgás – Sárváron mindenki saját ritmusa szerint böjtölhet. Választhatja a tavasszal és ősszel megrendezett léböjtös találkozókat, vagy a vasárnaptól vasárnapig foglalható egyéni böjtkúrát.

A 9 éjszakás léböjt – klasszikus Buchinger alapokon – 2 ráhangoló napot, 5 lénapot és 2 felépítő napot jelent, a kúra elején és végén vegetáriánus módon zöldségekkel, a lényegi böjt napokon szilárd táplálék nélkül, sok-sok folyadékkal.  Természetesen nem maradhat el az orvosi kontroll, a folyamatot támogató konzultáció és a tisztulást segítő testkezelések sem, masszázsok, sókamra, váltófürdő, és az együtt böjtölő csapat egymást erősítő ereje, mert a hosszú asztal összetart, támogat.

A szállodai vízi- és szaunavilág a vizes lazulás élményét nyújtja, de az igazi vonzerő a 10 hektáros arborétum, a hajdani királyi kert. Minden a természetbe hív, amely megnyugtat, feltölt, csitítja a stresszt – egyszerűen tökéletes a böjtölő léleknek!

A léböjt mellett szeptembertől, havi rendszerességgel 7 éjszakás lúgosító kúra indul Sárváron, amely a szervezet optimális sav-bázis háztartását hivatott beállítani. Napi ötszöri bázikus étrend mellett csoportos jóga és mozgás órákat, 11 testkezelést – masszázsokat, iszappakolást, sóbarlangot, mágnesterápiát is tartalmaz a csomag.

Aki kicsit könnyítene szervezetén, választhatja az 1000 kcal étkezésen alapuló karcsúsító-vitalizáló kúrát is, amely a kalóriaszegény étrend jó hatásait sok mozgással, testtekercseléssel, váltófürdőkkel, mágnesterápiával, masszázzsal fokozza.

Kategória: Nincs kategorizálva | Szóljon hozzá most!